A csíkszeredai Szőcs Renáta a Star Academy győztese


-A A+

Megnyerte szombat este a Star Academy magyarországi tehetségkutatót Szőcs Renáta csíkszeredai versenyző. 

A döntőben kizárólag a nézői szavazatok számítottak. A zsűri külön-külön szóban értékelte a produkciókat, de pontokat nem osztott, a közönség pedig mindegyik versenyző fellépése közben szavazhatott. A műsor folyamán a TV2 többször is ismertette a szavazás állását, fantomképekkel, így a nézők legfennebb arról alkothattak fogalmat, hogy megugrott-e valamelyik versenyző a többiek közül. (Alább a győztes kihirdetéséről készült felvételt tekinteti meg.)

Az első fordulóban a versenyzők a korábbi élő adásokban bemutatott dalaik egyikével léptek színpadra. Arról, hogy mit énekeljenek el, a nézők döntöttek. A csíkszeredai lány Christina Aguilera slágerét, a Candymant adta elő. A zsűritől kizárólag dicséreteket kapott. „Ez az igazi Reni. Gyógyszer vagy, akit mindenkinek fel kellene írni” – mondta Keresztes Ildikó.

A második fordulóban a versenyzőket olyan együttesekkel párosították, akiknek stílusa teljesen eltér az övékétől. Szőcs Renáta a gyerekek kedvencével, az Alma együttessel énekelte el a Ma van a szülinapom című dalt. A csíkszeredai lány a fellépés előtti bejátszásban azt vallotta, hogy maga is nagy rajongója az együttesnek. Az almásokkal látható élvezettel énekelt együtt, és fergeteges sikert aratott. Az egyik zsűritag, Király Viktor megjegyezte: „Ez a dal Renivel az igazi!”

A harmadik fordulóban a négy énekes egyéni produkcióval lépett fel. Szőcs Renáta a Boldogság, gyere haza című Cserháti-slágert adta elő. Előadása után Pásztor Anna azokból a jelzőkből idézett, amit versenytársai mondtak korábban – egy rögtönzött felmérésben – a csíkszeredai lányról: tiszta, őszinte, szerény, gyémánt, érintetlen, kincsesdoboz. „Az én jelzőm rólad: boldogságcsomag” – mondta a zsűri tagja. Keresztes Ildikó pedig kijelentette: „Te már igazi énekesnő vagy!” Ezzel arra utalt, hogy a fellépés előtti bejátszásban Szőcs Renáta arról beszélt: szeretne igazi énekesnő lenni.

Az utolsó, „életmentő” szavazás előtt a Star Academy összes versenyzője (beleértve a korábbi kiesőket is) közösen énekelt el egy dalt, majd a műsorvezetők felkérték a zsűri tagjait, nevezzenek meg egy-egy énekest, akit győztesnek szeretnének látni. Keresztes Ildikó Hegyi Dávidot, Vastag Csaba Szőcs Renátát, Király Viktor Pádár Alexandrát, Pásztor Anna Kertész Ivánt nevezte meg. 

Az "életmentő" szavazás a műsorvezetők szerint megváltoztatta az állást, a verseny rendkívül szoros volt az első két helyezett között. Végül a nézők szavazatai alapján Ördög Nóra kihirdette a tehetségkutató és ezzel a lemezszerződés és a 24 millió forintos díj nyertesét, akit Szőcs Renátának hívnak.  A második Hegyi Dávid, a harmadik Pádár Alexandra, a negyedik Kertész Iván lett.

"Úristen, annyi mindent érzek, mindenkinek köszönök mindent, egy hatalmas lehetőséget kaptam" – mondta könnyeivel küszködve az eredményhirdetés után a székelyföldi lány. Korábban interjút is készítettünk Szőcs Renátával, ezt itt olvashatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X